Húzza fel a visszérrel a vízszintes sávon

Végezetül úgy tetszik, itt e tájban, Mit nem kínáltak és nem volt enyém, A szőlők és az ódák otthonában Gyökeret vertem s mélyre nőttem én. És így talán, ha benne nyugszom egyszer, Koporsómon, halotti ingemen Nem leszek árva, nem oly idegen.

Nemes Nagy Ágnes fordítása A történész azzal a jóhiszemű elképzeléssel lép a könyvtárba, hogy majd ott kihámozza az elmúlt korok képét.

Egy dicső korszak, egy nyomorult évszázad, mindig hagy maga után egy tekercsnyi vagy egy hegynyi iratot. Az első - "békebeli" - s a második, már alaposabb világháború felmérhetetlen papírtömeget hagytak maguk után, és hosszú ideig elláthatják a történészeket.

Hacsak Mars isten, kontár kísérleteit elszégyellve, következő jelenésében szénné nem égeti az előbbiek krónikáit. A kortárs hitetlenül gondol az eljövendő kutató munkájára. Az események csak hallatlanul kis hányada jegyeztetett fel. Embermilliók váltak humusszá vagy hamuvá anélkül, hogy egy oldalt írtak volna arról, amit láttak, akartak, hittek, szenvedtek. Kevés kivételtől eltekintve, hiányoznak a hóhérok emlékiratai is.

Az okmányok semmi esetre sem tarthatnak jogot arra, hogy az emberiség naplójának számítsanak.

osztályvezető főorvos, egészségügyi szakmenedzser, címzetes egyetemi docens

Már a számok és a fényképek is megtanulták a hazugság művészetét. A szereplők maguk is álarccal játszanak az események színpadán. Az igazságügyminiszterek már megtanulták a betörőktől, hogy biztosabb kesztyűs kézzel nyúlni az iratokhoz, nehogy, ott maradjon a megmásíthatatlan ujjlenyomat.

Ki fogja elmondani a mai idők történetét? Rengeteg fog elveszni. Túl sokan haltak meg úgy, hogy nem végrendelkeztek. Könyvtárak égtek le.

A stroke utáni gyakorlatok: törzs, karok és koordináció

Követségek és vezérkarok megsemmisítették naplóikat. Hajók tűntek el.

Repülőgépek, kémek, hősök, gyermekmilliók égtek el úgy, hogy még a neveik is eltűntek. Egy-egy véletlenül megmenekült mesél még - de kinek?

Feledékeny kortársainak? Ezer, tízezer közül egy ír emlékiratokat.

Orvlövész szabotázs

És hány van ezek között, aki csak menti, mossa önmagát, csak támadja és mocskolja kortársait? Hány ír ma csak azért, hogy az elmúlt világégés tökéletlenségét az eljövendő tökéletesítésére fordítsa? Hánynak "háttér" és "környezet" a "mi" világunk, s csak arra jó, hogy egy regényes történetet fonjanak bele?

Akinek fáj a múlt, az nem akar visszaemlékezni, akinek nem fájt, az már elfelejtette, aki egészen benne élt, annak a világrengető katasztrófa végül is csak a köznapok sora volt, aki távol élt, nem ismeri a messzi embermilliók közös titkát: a kor hangulatát.

Sokan túl fiatalok voltak, amikor megtörténtek a dolgok, és még nagyon tele voltak saját létükkel.

Másoknak már minden mindegy volt, már betegség és évek álltak köztük és a világ közt. Nagyon-nagyon kevesen vannak azok, akik egyszerűen csak tanúk, és elmondhatnak egy történetet: én ezt láttam. Ezt hallottam, így volt.

Specializáció: agysebész, gerincsebész

Hogy is volt csak? Hogy kezdődött? A kezdet már a folytatás volt. Az életrajzírónak jó, az bejelenti, hogy hőse hol s mikor született; aki történetet mesél, már hazudik, ha azt állítja, hogy "így kezdődött! Legjobb esetben ott tart, ahol másvalaki épp azt mondta: " Kufstein, Olmütz, Arad És milyen rossz kezdet az, hogy: "Az osztrák-magyar csapatok átlépték a szerb határt. Milyen iszonyú kezdet, hogy Chamberlain Godesbergben tárgyal, s aztán megkérdi kíséretétől: "Azt hiszitek, tetszettem Hitlernek?

Meg lesz velem elégedve?

Facebook csoportjaink

S ami a végét illeti, arra ne legyen gondunk! Az élet maga sem fejeződik be úgy, hogy valaki megcsinálta a dolgát, ellátta gyermekét, megírta utolsó szimfóniájának utolsó taktusát - úgy fejeződik be, hogy a húzza fel a visszérrel a vízszintes sávon "elviszi az ördög", "a fűbe harap" - vagy kevésbé virágos nyelven: "felfordul", "meghal". A történet akkor hal meg, ha az író leteszi a tollat. Ott teszi le, amikor elhangzik a nászinduló? Amikor aláírják a békeszerződést?

Mindegy, pontjából az események csakhamar vesszőt csinálnak. Nevezd hát meg, ő, Múzsa, a repülőrajt, mely Valódi hőskölteményben a Múzsa, miután megmondta, hogy ötszáz Szicíliából jött Liberatorból állt, rögtön hozzátenné, hogy Róma egén már több csodálatos tünemény jelent meg.

Romulus és Remus kezdetben - a valódi kezdetben - keselyűket láttak. Hannibál betörése előtt kerek, tüzes pajzsok villantak keresztül az egén. Egyszer, amikor az ókeresztény Rómában pestis dúlt, és az engesztelő körmenet épp a Hadrianus császár mauzóleuma előtti hídon vonult keresztül, az emlékmű felett megjelent a halál angyala, és hüvelyébe dugta a kardját.

Tizenkettedik Pius pápa azt mondta - ha majd a szenttéavatását tárgyalják, értesülni fogunk a részletekről - hogy a vatikáni kertekben sétálva, forogni látta a napot. Ha valaki savanyú visszér még kételkedne a jelenések valódiságában, egynek bizonyítékát kézzel foghatja: ott őrzik a Santa Francesca Romana templomában, a Forum sarkában, Szent Péter térdnyomait!

• Sötét folt visszér fotó
• Mit kell tudnia az orvlövésznek és képesnek kell lennie rá.

Úgy történt a dolog, hogy az Apostol a Forumon prédikált, de a nép nem hallgatta. Máshová néztek, mert Simon, a mágus, épp a fejük felett repkedett. Természetesen az ördögök vitték tenyerükön, azért lebegett olyan biztosan, túl a templomok márványhomlokzatain A tömeg, a vak tömeg Egyszerre csak eltűntek a kénbűzös ördögfiókák, a mágus leesett, és szörnyet halt, Szent Péter térdnyomai pedig a századok folyamán már sok szkeptikus hitetlent győztek meg arról, hogy Róma ege csodákat rejt.

Ezek után nem csoda, csak éppen különös, hogy a világos, peremén egy kissé ködös mennybolton megjelentek az alumíniumszörnyek. Különös, hogy valahol, végtelen messze, ezer gyár meggyártotta azt a tízezer különböző alkatrészt, melyeket egy ilyen gépmadárrá lehet összerakni. Különös, hogy az a Jóisten, aki a pestis rakoncátlan arkangyalát visszaparancsolta, az eseményeket előre látva, már több millió évvel ezelőtt megteremtette a halakat, melyeknek zsírja lassan benzinné ért, melyből viszont a szikra kicsalja az őstengerek melegét, úgyhogy sok eleven gyermeket lehet vele egyszerre elégetni egy virágos lengyel mezőn, vagy repülőgépmotort lehet hajtani vele.

Különös, hogy a bölcsek kövét és a hosszú élet kvintesszenciáját kereső alkimisták nyomán megszületett a modern vegyészet - az elvont és önzetlen, anyagkutató tudomány, mely egy hosszú kísérletsor boldog befejezéseként a trinitrotoluolnak keresztelt anyagot eredményezte - s hogy ez a pennsylvaniai hegyek termelte vasércben most Róma felé utazik a mennyeken keresztül, hogy hamarosan ama filmburkoló visszér szerint, melyeket Galilei húzza fel a visszérrel a vízszintes sávon ugyancsak Rómában foglalt számokba és latin mondatokba, lejöjjön hozzánk, és porrá zúzza a városnak egy csak a valószínűségszámítás a megmondója, melyik részét.

Amikor a szirénák felbúgtak, a gépek már jöttek is dél felöl. Ritmikusan erősödő és halkuló dongózúgásuk egyre közeledett. Az emberek elkezdtek szaladni.

Fenn álltam a Trinita dei Monti obeliszkjénél, s a csendes, autóktól, kocsiktól rég elhagyatott városban úgy hallgattam a két hangot, mintha egy beteg orgona javítását figyelném. A pedálban elakadt a bourdon mély C-je, s fenn, a harmadik manuálban is baj van, de nehéz megtalálni húzza fel a visszérrel a vízszintes sávon halk, mély, búgócsiga hangot a sípok rengetegében Semmi értelme, mert a lehulló bomba nem tesz különbséget az "itt" és az "ott" közt a bomba szigorúan semleges.

Zúzódások jelennek meg a lábakon visszérrel kicsit furcsa mereven állni a szaladók közt, mintha bátorságommal kérkednék. Bátor vagyok igazán? Eddig még csak kétszer bombázták Rómát, mindig csak a város peremét - nem biztos, hogy ide jönnek.

Talán továbbmennek a dongók, és majd este bemondja a londoni rádió, hogy Firenze pályaudvara lángokban áll, de Ghirlandaio freskói a Santa Maria Novellában nem sérültek meg. Abban a jóleső tudatban fogunk elaludni, hogy robbannak a német lőszerszállító vonatok, s a vörös láng szépen kivilágítja a templomoltár feletti gót rozettákba foglalt színes üvegeket Egy icipicit megmozdul a föld, csak annyira, mintha egy súlyos teherautó ment volna el a hátam mögött. Itt a közelben lakik egy német újságíró barátom, a Via Gregoriana egyik ötödik emeletén.

Onnan végig lehet látni a városon. Az utca lejt, szaladok, s már ott is vagyok. Barátom otthon van, egy másik újságíró és egy archeológus társaságában. Úgy ülünk együtt, mintha kint az eső esne. A föld reszket, az orgonazúgást az ablaktáblák csendes rezgése váltotta fel és egy mély, nem is nagyon erős, összefolyó hang, inkább hosszú, elnyújtott nyögéshez hasonló.

Mintha nagy, fekete függönyt húznának fölfelé, húzza fel a visszérrel a vízszintes sávon, kerek, fehér felhőcskék pukkadnak az égen, és a dongózúgás erősödik.

Свежие комментарии

Becker, az újságíró, kiviszi látcsövét a tetőteraszra. Szőnyeget dobtak. Becker bemutatja kincseit: kinyit egy pléhskatulyát, és azt mondja: - Tea. Vizem is van - mondja büszkén. S egy szép kis bronzedényben három csészére való vizet tesz fel. Leülünk, mint a három úriember Molnár "Játék a kastélyban" című darabjának első jelenetében, és hallgatunk egy darabig.

Fel szeretném használni ezt a szünetet, hogy kibéküljek e sorok kései vagy távoli olvasójával. Nem kételkedem, hogy történetemnek ezen a pontján már nem hisz nekem, mert ellentmondásokat talált, s mert megtanulta, ha máshogy nem, de a szigorúan következtető detektívregények nyomán, hogy ellentmondás a valóságban nincs, s ha a gyanús egyén a vallatásnál ellentmondásokba keveredik, akkor vége: a detektív s az igazság győztek.

Nem, nem hazudtam. Mondhatnám, a Conan Doyle-ok s Edgar Wallace-ok hazudnak folyékonyan s bűnüket cinikusan beismerve.

A terápiás gyakorlatok előnyei

Az ő logikus világuk, amelyben a gazember mindig hurokra kerül, fura álomvilág, amelynek még a revolver sem képes egy kis realitást adni. Hogy olvasóm már akkor megvonta bizalmát, amikor bekopogtam Beckerhez kopogtam, ismétlem, mint az igazság aprólékos fanatikusa, mert az utolsó bombázás óta sem víz, sem villany nem voltaz kizárólag Homérosz bűne, aki arra késztetett, hogy in medias res induljak neki mesémnek. Ugyan honnan? Éljen az ellenség! Az amerikaiak kisiklanak a ködből, és szépen leejtik azt az ötszáz bombát, amelynek nyomán a tűz és füst piros-feketéje terül el a város szélén, mint a "szőnyeg", s aztán nyugodtan, háborítatlanul lekanyarodnak a tenger felé.

A kevés elhárító ágyú gránátja alacsonyan robban, legfeljebb azokban tesz kárt egy-egy szilánk, akik a lapos tetőről figyelték a színjátékot.

Nincs védelem. Mert az államok, amikor új háborúra készülnek, rendszerint az előző tapasztalatai alapján fegyverkeznek.

Tizennégyig az Osztrák-Magyar Monarchia úgy készült, hogy tizenötben biztosan megnyerte volna a königgrätzi csatát. A második világháború légvédelme az as bombák ellen még hatásos lett volna.

Akkor Németországban hosszú papírcsíkokat ragasztottak az ablakokra, hogy a robbanás szele szét ne vesse őket. Buzgó, öreg nénikék még akkor is ragasztották, amikor a nyolctonnás szörnyek már javában estek a felhőkön keresztül, s Olaszországnak még papírszalagja sem volt. Elfelejtette hozzátenni: "